2013. január 27., vasárnap

A BITE-modell

A BITE-modellt Steve Hassan okleveles Mentálhigiénés tanácsadó és szektaszakértő állította össze. Az elsők közt volt, akik kidolgozták és művelték a kilépők tanácsadását (exit counseling) Három könyvet is szerzett a témában. Korábban maga is egy szektavezér volt.
A BITE-modellt a Releasing the Bonds: Empowering People to Think for Themselves című könyvének második fejezetében tárgyalja. Weboldala: http://www.freedomofmind.com/

A vallásos agykontroll négy alapvető összetevője:
Behaviour control
Information control
Thought control
Emotional control
A következőkben felsorolt jellemzők közül nem kell mindennek jelen lennie ahhoz, hogy rádöbbenjünk, súlyos lelki abúzusban van részünk. Az ilyen kontroll alatt élő embereknek megvan a saját lakásuk, kiváló munkahelyük, gyerekeik, és mégis képtelenek magukért gondolkodni és függetlenül cselekedni.

B – Magatartás-kontroll

1.      Az egyén fizikai valóságának szabályozása
a.       Hol, hogyan és kivel élnek és érintkeznek a tagok
b.      Az egyén milyen ruhákat, színeket, hajviseletet hordjon
c.       Az egyén milyen ételeket, italokat fogadjon el vagy utasítson vissza
d.      Mennyit aludjon
e.       Anyagi függőség
f.        Kevés vagy semennyi időt töltsön szórakozással, vakációzással

2.      A csoport összejövetelei és a bedoktrinálási időszak számára sok időt kérnek elkülöníteni

3.      Az egyén engedélyt kell kérjen a nagyobb döntések meghozatalánál.

4.      A vezetőknek tudniuk kell az egyén gondolatairól, érzéseiről, tevékenységeiről.

5.      Büntetés és jutalmazás (viselkedésváltoztatót technikák- pozitívak és negatívak)

6.      Az individualizmus elbátortalanítása, csoportgondolkodás

7.      Szigorú szabályok és rendelkezések

8.      Engedelmesség és függőség

I – Információ-kontroll

1.      Csalás használata
a.      szándékosan visszatartott információ
b.      az információ elferdítése az elfogadhatóság kedvéért
c.       nyílt hazugság

2.      A külső információforrások minimalizása, használatukról való lebeszélés
a.       könyvek, cikkek, újságok, magazinok, rádió, TV
b.      kritikák
c.       volt tagok
d.      Olyan elfoglaltságban tartani a tagokat, hogy nem marad idejük gondolkodni

3.      Az információ kompartmentalizációja; külső emberek vs. belső emberek doktrínája
a.      az információhoz nehezen lehet hozzáférni
b.      az információ változik különböző szintek és missziók keretében a piramison
c.       a vezetőség eldönti, hogy „kinek mit kell tudni”

4. A más tagok utáni kémkedés bátorítása
a. haverok párosítása-rendszer a kontrollálás és manipulálhatóság érdekében
b. a deviáns gondolatok, érzelmek és cselekedetek jelentése a vezetőségnek

5. A szervezet által létrehozott propaganda és információ túlságosan kiterjedt használata
a. újságok, magazinok, jegyzetek, audió és videó kazetták, stb.
b. a külső információforrások félreidézése, kontextusukból kiragadott megállapítások idézése

6. A vallomások etikátlan használata
a. információk a bűnről arra vannak használva, hogy töröljék az identitás határait
b. múltbeli bűnöket arra használnak fel, hogy kontrolláljanak vagy manipuláljanak; nincs megbocsájtás vagy feloldozás

T – Gondolkodás-kontroll

1.      A csoport doktrínájának internalizálása, mint „Igazság”
a. térkép = valóság
b. fehér-fekete gondolkodás
c. gonosz vs. jó
d. mi vs. ők (külsők vs. belsők)

2.      „Megterhelt” nyelvezet elfogadása („előre meghatározott gondolatok kliséje” jellemzi) A szavakat mint eszközöket használjuk gondolkodáshoz. Ezek a”speciális” szavak inkább beszűkítik, mint tágítjuk a gondolkodást, a megértést. Úgy működnek, hogy az élmények komplexitását leredukálják elcsépelt, közhelyes hívószavakra.

3.      Csak a ”jó” és „helyes” gondolatok vannak bátorítva.


4. Gondolat-leállítási technikák (a negatív gondolatok leállításával lecsukják a „valóság megvizsgálását, és csak a „jó” gondolatokat engedélyezik); a kritikus gondolkodást, a racionális elemzést, az építő kritikát visszautasítják. A következő leállítási technikákkal:
a. tagadás, ésszerűsítés, indoklás, vágyakozó gondolkodás
b. egyházi éneklés
c. meditálás
d. imádkozás
e. ’”nyelveken” szólás
f. zümmögés vagy éneklés

5. Nincs kritikus kérdés a vezetőt, a doktrínát, vagy az egyházvezetést illetően, törvényesként van kezelve

E – Érzelmi-kontroll

1.      Az emberi érzelmek skálájának leszűkítése.

2.      A személy érezze azt, hogy ha van valamilyen problémája a közösséggel, akkor az ő hibája mindig, sosem a vezetőé vagy a csoporté.

3.      Érzés-leállítás (a 4. ponttal együtt) Mint a gondolat leállításnál itt is automatikus elnyomása vagy blokkolása azoknak az érzelmeknek, amelyek a csoport-identitásnak nem felelnek meg, mint pl. honvágy/depresszió/bosszú

4.      Túlzott bűntudat
a)      Identitásbeli bűntudat (nem él úgy, ahogy kellene, ahogy elvárt - család, múlt, kapcsolatok, érzelmek, gondolatok, tettek))
b)      Szociális bűntudat
c)      Múltbeli életért való bűntudat

5.      A félelem használata:
a)      A független gondolkodástól való félelem
b)      A „külvilágtól” való félelem
c)      Az üdvösség elveszítésétől való félelem
d)      A távozás esetén való megalázástól való félelem
e)      Az elutasítástól való félelem
f)        Az attól való félelem, hogy a csoporton kívül nem lehet az egyén boldog

6.      Érzelmi magaslatok és mélységek

7.      Bűnök rituális és nyilvános megvallása

8.      Fóbiákra való kiképzés: annak az irracionális félelemnek a beprogramozása, hogy valaha is megkérdőjelezni a vezetőt, vagy elhagyni a csoportot. Az így kontrollált ember nem tud elképzelni magának egy pozitív jövőt a csoporton kívül.
a.      nincs boldogság a csoporton kívül
b.      szörnyű következményei lesznek, ha elhagyod a csoportot: „pokol” „démoni megszállottság” „gyógyíthatatlan betegség” „balesetek” „öngyilkosság” „megzavarodás” „10.000 reinkarnáció” stb.
c.       A távozók megszégyenülése. Félelem, hogy elutasítják a barátok, kortársak, és a család.
d.      Senkinek sem lehet soha jogos indoka a távozásra. A csoport szempontjából akik elmennek azok: „gyengék”  „fegyelmezetlenek” „istentelenek” „világiak” „agymosottak”

2 megjegyzés:

  1. A fenti jellemzők,80% -a illik a Magyaroerszágon is müködö International Missions Team Csoportra.Törökbálint,Baross út.48.

    VálaszTörlés